Smile [Hongbin] (+18)

Sok ember sétált be az életembe, s egy-egy kis emléket hagyva maguk után eltávoztak belőle. Lehet, én voltam mindennek az oka, de a természetemen már nem tudtam változtatni. Sőt, senki kedvéért nem is változtattam volna, egészen addig, amíg meg nem ismertem valakit. Úgy ragyogta be a mindennapjaimat, mint egy holdfényes éjjelen a csillagok az eget. Ő hozott színt a fakó és monoton napjaimba, imádtam minden vele töltött pillanatot. Tudtam, hogy ez a találkozás nem volt véletlen. Nekem őt teremtette a sors, vele kell maradnom életem végéig. Bár volt sokszor, hogy veszekedtünk, de a szeretetünk egymás iránt sokkal erősebb volt, mint a harag, amit az éppen adott pillanat generált. Néha voltak kételyeim afelől, hogy sokáig együtt leszünk, ám amikor az érzés kezdett volna eluralkodni rajtam, ő cselekedett és egyből újra olyan voltam, mint mikor megismerkedtem vele. Tudta, hogy mit szeretek, tudta, hogy mitől lesz jó kedvem. Jobban ismert, mint én saját magamat. Sok mindent szerettem benne; a kedvességét, az odafigyelését, az elbűvölő szemeit, a csókos ajkait, s a véget nem érő boldogságát, amit nap mint nap árasztott magából.

- Ma vagyunk egy évesek. - ölelt át hátulról, majd mély hangján a fülembe duruzsolta eme kis mondatot. A szívem gyorsan lüktetett, a boldogság átjárta a lelkemet. 1 év telt el azóta, hogy igent mondtam neki. Az idő oly kevésnek tűnt, fel sem fogtam elsőre, hogy tényleg már egy kerek éve együtt vagyunk.
- Olyan hihetetlen. - simítottam végig karjain, amikkel szorosan vont magához.
- Az, de egyben csodaszép is! - csókolt bele nyakamba, mire libabőrös lettem. Minden egyes érintése olyan volt, mintha egy perzselő parázs darabot nyomtak volna a bőrömhöz, égetett, ám nem fájt, csak bizsergett. Ölelésében megfordultam, majd egy lágy csókot nyomtam pihe-puha ajkaira, amiket annyira nagyon imádtam. Kezeivel szorosan ölelt magához, míg és egyik kezemmel finoman fekete, selymes tincsei közé túrtam. Finom csókja elvarázsolt, nem tudtam neki ellenállni. Édes nyelvét megérezve számban, gyomrom egyből összerándult. Néha-néha beleharapott ajkamba, mire én csak óvatosan meghúztam a haját. Ennek következtében belemosolygott csókunkba, s ezután levegőhiány miatt elváltunk.
- Azért a szám marad. - simítottam végig tökéletes arcán.
- Nem tehetek róla. - egy apró puszit nyomott homlokomra, majd elengedett. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk sétálni egy kicsit a városba, esetleg a folyó partra. Veled szeretném tölteni ezt a napot. - csillogó szemeinek nem tudtam ellenállni, még a lélegzetem is elakadt. Csodálva bámultam álomszép arcát.
- Menjünk. - válaszoltam bő fél perces bambulás után.
Mivel kint már a tél nyomai sem látszódtak, sütött a nap, így egy vékony, fekete gatyát és egy lenge pólót vettem fel. Hongbin is időközben elkészült, majd mikor megpillantottam, ismét szerelembe estem. Sötétkék nadrágja tökéletesen passzolt hosszú lábaira. A hozzá választott fehér mintás póló, pedig csak hab volt a tortán. Igazán mesébe illően nézett ki.
- Mehetünk? - nyújtotta felém a kezét, mire csak bólintottam és kezemet, kezébe helyeztem. A bejárati ajtóig kéz a kézben mentünk, majd miután felvettük a cipőnket, én zártam be az ajtót. Kezével ismét elkapott és egy hosszú, érzéki csókkal indította a csodaszép sétánkat.
Először a parkba mentünk. Ha azt mondom, hogy sok szerelmes párt láttunk, akkor lehet, még keveset is mondok. Nagyon sokan kint voltak úgy, mint mi. Szerelmem egy picit megszorította kezemet, mire rá néztem, ő pedig kapva kapott az alkalmon és egy gyors csókot lopott tőlem. Elnevetve magam hajtottam fejemet a vállára, s úgy bújtam hozzá.
- Imádom veled lenni. - sóhajtottam egyet.
- Én pedig veled. - kezemet elengedve, derekamat ölelte át, s úgy tartott magánál, úgy sétáltunk tovább.
- Nem félsz, hogy a manager hívni fog? - törtem meg a békés csendet.
- A-a. Otthon hagytam a telefonomat, így senki sem zaklathat. - simogatta meg oldalamat. Egy nagy mosollyal nyugtáztam, hogy akkor most egész délutánra végre az enyém!
- És nem lesz ebből baj?
- Ne foglalkozz ezzel! Ez a nap kettőnkről szól! - nyomott egy puszit arcomra.
- Igazad van Hongbin! - fordultam hirtelen szembe vele, ezzel megállítva minket a sétában. Meglepetten nézett rám.
- Mi-mi az?
- Szeretleeek! - bújtam hozzá, mint egy kiscica. Kuncogott egy sort, s védelmező karjai közé zárt. Hosszú percekig csak öleltük egymást, nem szakadtunk el a másiktól. Az emberek akik körülöttünk voltak, nem bámultak meg, még csak ránk sem néztek! Mindenki el volt foglalva a saját párjával, nem pazarolták egy pillanatra sem másra az időt.
- Imádlak. - suttogta fülembe, majd nyakamba puszit. Egy örömteli mosoly kerekedett arcomra, s fejemet felemelve megcsókoltam életem szerelmét...

Nevetve estünk be a lakás ajtaján. Hongbin épp egy viccet mesélt, ami nekem nem akart leesni. Valahogy nem tudtam megérteni a lényegét, így hát már kínomban nevettem rajta.
- Olyan bolond vagy. - nevetve ütöttem bele a vállába, mire ő még jobban elkezdett rajtam szakadni. Ez ment vagy tíz percen keresztül. A végén már a rekeszizmaim teljesen megfájdultak, de megérte, mert nagyon vicces volt.
- Kérsz valami vacsit? - Ment be a konyhába, majd mint a mesterszakácsok, minden alapanyagot kipakolt.
- Attól függ mi lesz az. - lopóztam be mögé, s hátulról átöleltem. - Szóval?
- Mivel nem vagyok egy konyha tündér, ezért csak egy sima szendvics.
- Óóóóh. - szorosan bújtam hozzá.
- Talán nem hangzik jól?
- Deeeee, mivel te mindig finomat csinálsz. - egy puszit nyomtam a hátára.
- Akkor öt perc és készen vagyok.
- Rendben. - válaszoltam, de nem engedtem el.
- Hát így csináljam én a szendvicset? - mosolyogva megfordult ölelésemben, majd egy édes csókot nyomott ajkaimra.
- Inkább ne is csinálj. - közelebb álltam hozzá. - Majd megeszlek téged és én jól lakok. - vigyorogva halmoztam egy sok apró puszival rózsaszín száját, mire elmosolyodott.
- Szóval engem akarsz megenni. - simította kezét a derekamra.
- Ühüm. - immár nyakát puszilgattam, harapdáltam, csókolgattam. Egy-egy kisebb sóhaj hagyta el a száját, jelezve, hogy nagyon is tetszik neki az, amit művelek vele.
- Csak a tied vagyok. - suttogta fülembe. - Egyél meg. - egy forró csókot nyomott nyakamra, s nekem már nem is kellett sok, egyből begerjedtem észveszejtő hangjára. Egy mohó csókkal kezdtem, amit egyből viszonzott is. Nyelve nem egyszer tévedt át a számba, ami miatt mindig belemosolyogtam a csókunkba. Megfordított minket, így én kerültem a pulthoz. Nem habozott, egyből fel is ültetett rá, majd úgy folytattuk a heves csókcsatánkat. Lábaimat automatikusan dereka köré kulcsoltam, majd egy kis lendülettel elemelt a pultról, s karjaiba véve elindult velem nagy valószínűséggel a hálóba. Amíg ő figyelt arra, hogy ne menjünk neki semmit, én addig nyakát és puha arcát halmoztam egy milliónyi apró puszival. Tudtam, hogy imádja ezt, így egyből a gyenge pontját használtam ki. Pár pillanat múlva már csak annyit éreztem, hogy a hűvös paplanra tesz le. Fölém kerekedett, s vadul elkezdte csókolgatni minden porcikámat. A pólót és a melltartót időközben leszedte rólam, így csupasz mellkasomat kényeztette úgy, ahogy mindig is imádtam. Lehámoztam róla fölsőjét, s izmos testén vagy százszor végig húztam a kezeimet. A nadrágjától is megszabadítottam, úgy, ahogy ő is engem tőle. Már csak egy-egy alsónemű volt rajtunk, majd mikor már az is lekerült, egyre jobban éreztem, hogy ezen az este nem egyszer fog a csúcsra juttatni. Nyögéseink és sóhajaink az egész szobát betöltötték. Az izzadság cseppek szép arcáról mellkasomra csöppentek, s amint hozzám nyomta egész testét, bőrünk között szétkenődtek. Csókokkal igyekeztünk tompítani a hangokat, ám nem mindig sikerült. Mikor már vagy harmadszorra kezdtük újra, egy másik pózban, még nagyobbakat nyögtem mint eddig. Az élvezet átjárta az egész testemet, egy hangos nyögés kíséretében elmentem, s nem sokra rá ő is. Mivel én voltam felül, ráborultam testére. Kezeimmel már nem bírtam tartani magamat, az erőm teljesen elhagyott. Éreztem folyton, ahogy forró nedvét belém ereszti, de egyik alkalommal sem bántam, csak még jobb hatást  keltett ezzel.
- Szeretlek! - nézett szemeimbe, miközben a legszebb mosolyát rám villantotta.
- Imádlak te mosolygós. - simítottam végig izzadságtól vizes arcán, majd egy lágy csókot nyomtam ajkaira....

Without words [Keo] (+18)

- Taekwoon-ah! - mosolyogva és izgatottan ülök le mellé. Kezeim hátam mögött pihennek, markomban ajándékát szorongatom. Szemrebbenés nélkül ül tovább a kanapén és a tévét bámulja. - Taekwoon-aaaah! - hangomat picit felemelem, de a kiabálást nem éri el. Majd kicsattanok a boldogságtól, olyan vagyok, mint egy szeretet bomba. Semmi. A tekintetét még csak felém sem fordítja. - Leo! - mérgesen rászólok, mire veszi a fáradságot és rám néz.
- Hm? - tekintete gyengéd, ám én minden egyes alkalommal megborzongok, amikor rám néz. Mosolyom visszatér arcomra, és egyik kezemmel elengedve a kis csomagot, a combjára simítok.
- Kétszer szóltam.
- Hallottam. - hangjától összeszorul a torkom. Rosszallóan megcsóválom a fejemet, majd egyből témát váltok:
- Tudod milyen nap van ma? - tekintetét állom, szemei úgy csillognak mint a legértékesebb gyémánt.
- Csütörtök. - válaszol szűkszavúan.
- Nem nem! - szűkítem össze szemeimet. - Valentin-nap! - mosolyogva hajolok oda hozzá és nagyon óvatosan egy csókot lehelek ajkaira. Bal kezemet az ajándékkal együtt az ölembe veszem, majd elválok tőle. - Boldog Valentin-napot! - félénken mosolygok rá, amint meglátom arcán csodaszép, hófehér mosolyát.
- Jaehwan-ah! - egyik kezével arcomra simít, majd ő kezdeményez egy lágy csókot. Sokáig csak élvezzük a pillanatot, amit már oly' sokszor átéltünk együtt.
- Na, bontsd ki! - amint elválok tőle, egyből képébe nyomom a piros szalaggal átkötött dobozkát. Nem válaszol, szó nélkül leszedi a szalagot a dobozról, a csomagoló papírt a ragasztásnál szétszedi, végül kinyitja. Szívem a torkomban dobog, félek a reakciójától. Mimikájából nem tudom kivenni, hogy most örül, vagy nem tetszik neki. Görcsösen tördelem az ujjaimat, a reakcióját akarom látni, hallani. - Na? - félve megbököm combját, elmosolyodik.
- Köszönöm! - mosolyogva magához ölel és szorosan bújik hozzám. Fellélegezve szorítom magamhoz, hisz még is csak tetszett neki. Féltem, hogy túl nyálasra sikeredik, de úgy tűnik, hogy pont eltaláltam.
- Tudod.. - halkan belesúg fülembe. - Nekem is van valamim a számodra. - simít végig oldalamon, majd elválik tőlem. Nyelek egy nagyot és kíváncsian fürkészem tekintetét.
- Mi az? - kérdezem halkan. Zsebéből előhúz pár kis cetlit. ahogy elnézem mindegyikre van írva. Kezembe nyomja őket.
- Kövesd az utasításokat! De ne csalj! Ne lépj át egyet se! - szigorúan néz rám, mire bólintok egyet. Elmosolyodik, egy édes csókot nyom ajkaimra, majd miután elválunk egymástól, feláll és elmegy. Egyedül maradok a kis cetlikkel, amik sorba be vannak számozva.

1. Ne nézz előre egy kártyát sem!

Tudom, hogy ha valamit kihagysz, 

szóval nem tanácsos csalni.[S]

Nyelek egy nagyot. Leo, ne rémisztgess! Ahogy elnézem semmi más nincs írva az elsőre, így hát farzsebembe csúsztatom.

2.Mivel a nappaliban vagy, 

ezért gyorsabban eltalálsz N és Hyuk
szobájába, ahol a szekrénynek a bal részén

 megtalálsz valamit,

ami a tied![Z]

Hezitálok kicsit, végül rászánom magam, és elindulok a kijelölt célomhoz. A lakásunkban senki nincs, valószínűleg Leo szervezte meg. A srácok szobájába érve, egyből a szekrény felé veszem az irányt. Ahogy a cetlin is áll, a bal oldali ajtót nyitom ki. Meglepetésemre egy új cetli fogad:

Még hátra van jó pár pont, de az elsőt már

sikeresen megtaláltad!

Nézz be a pólók közé,

és megleled az első ajándékot![E]

Leszedem a fehér, öntapadós papírt, majd a többi közé gyűröm. A sorba rendezett pólókat kicsit kijjebb tolom, így mögéjük látok. egy kis ajándék táskát szúrok ki, majd önelégülten kiveszem. Belenézek és egyből a kedvenc csokimat találom meg benne. Hihetetlenül megörülök neki, hogy ennyire tudja, mit szeretek. Kezembe véve rendesen a kis táskát, előhúzom a cetliket és a hármasat rögtön el is kezdem olvasni:

3.Remélem tetszett az ajándék ^-^

Tudom, milyen édesszájú vagy,

szóval ez teli találat volt úgy érzem ;)

Hongbin és Ravi szobájába menj,

ott megtalálod az ágyon a következő

kis apróságot![R]

Úgy érzem magam, mint egy kincskereső. Eszméletlen jó móka, és mivel én nem vagyok semminek sem az elrontója, ezért egyből átsétálok Raviék szobájába. Az övéké majdnem a legkisebb, viszont egész hangulatosan van berendezve. Bár amikor belépek, elkap a nevetés. Szokásosan, Hongbin felén tisztaság, Ravi részén pedig kupi. Az ágyhoz sétálok, amin egy dobozka van. Kinyitom, ám mielőtt megláthatnám az ajándékot, ismét egy kis kártyát találok meg.

Háhá, szóval nem csalsz! Ez tetszik :) 

Alig van már pár hely és megkapod a fő

ajándékot, de addig még várnod kell. Gondoltam,

erről a kis apróságról majd mindig én fogok eszedbe jutni,

így hát ajánlom, hogy hord a nap 24 órájában!  Miután megnézted,

tedd a kis dobozt a táskába.[E]

Zsebemben landol ez a színes papír is. A dobozban egy nyaklánc pihen, amin egy L betű van. Elmosolyodok, szíven gyorsan kezd verni, szinte már torkomban érzem a lüktetést. A kezemben lévő cuccokat leteszem az ágyra, majd a nyakláncot felügyeskedem a nyakamra.  Megnézem a szobában lévő tükörben, hogy hogy áll. Mintha csak nekem készítették volna. A dobozt a táskába helyezem a csoki mellé, majd felkapva azt, előhúzom a következő lapot:

4.Menj a nappaliba, 

majd az egyik kép mögött keresd a következő

meglepetést és utasítást. Mindent leírtam, még

gondolkodnod sem kell, hogy mit tegyél. Hamarosan

találkozunk![T]

Izgatott leszek, gyomrom görcsbe ugrik. Leo, én most akarlak látni! Felsóhajtok és szinte már futva igyekezek a nappaliba. A képekhez megyek, amiken, mint mindig most is mosolygok. Imádom a közös képeket a bandával, hisz látszik, hogy mind egytől egyik szeretjük egymást. Mivel a képkeretek üvegből vannak, nem sokat takarnak, így menten meglátom a színes fecnit. A saját képem mögött meglelek egy picike csomagot. Először a papírt olvasom el:

Sokszor emlegetted, hogy szeretnél ilyet,

de én mindig azt mondtam, hogy soha nem kapod meg.

Direkt mondtam, mert erre a napra tartogattam. Nem

olyan nagy dolog, de tudom, hogy te imádod. Ha megnézted

mi az, tedd a zacskót az ajándék táskába, majd vedd elő 

az ötödik kártyát és olvasd el figyelmesen![L]

A fénykép tartó hátuljáról leszedem a celluxszal odaragasztott csomagot, majd kinyitom. Az a telefondísz van benne, amit már vagy fél éve kinéztem magamnak a neten. Meg akartam venni, de aztán valahogy mindig elfelejtődött, így nem lett belőle semmi. Meghatódva csúsztatom be a zsebembe a telefonom mellé. A picike zacsit pedig a táskába süllyesztem. Előveszem a cetliket.. azaz az utolsó cetlit:

5.Minden ajándékot megkaptál,

de az utolsó még rád vár!

Ha megfordulsz meglátsz egy képet,

onnan lépned kell jobbra négyet![E]

Elmosolyodok. Honnan volt ennyi ideje, hogy még ilyet is kitaláljon? Követem az utasítást, megfordulok, majd a velem szemben lévő fali festményhez sétálok, jobbra fordulok és lépek négyet. Felemelem a fejemet, végül a saját szobánk előtt kötök ki. Az ajtón egy Menj be! felirat olvasható. Gyorsan dobogó szívvel benyitok, majd körül nézek. A földön találok egy papírt, amit egyből fel is veszek és neki kezdek olvasni.

6.Remélem tetszett ez a kis keresgélős játék. :)

Első olyan alkalom, hogy megajándékozzuk egymást,

így úgy éreztem, hogy ezt a pillanatot felejthetetlenné

kell tennünk. Bízom benne, hogy megleptelek és tetszenek

az ajándékok. És mivel ez az utolsó kártya, ezért olvasd össze

az eddigi megtalált lapokon lévő nagy nyomtatott betűket az elsőtől

egészen eddig. Az utolsó

ezen a lapon van. → [K] 

Előhúzom farzsebemből az összes kis lapocskát, majd egymás mellé helyezem őket. Mindegyiknek a sarkán ott díszeleg egy betű, amiket már eddig is felfedeztem, csak épp nem értettem miért vannak ott.

SZERETLEK

- olvasom föl hangosan, mire a torkom összeszorul. Nagyon meghatott, így nehezemre esik, hogy ne könnyezzek be. Mielőtt bármi is eljutna a tudatomig, két forró kart érzek a derekam köré fonódni.
- Szeretlek. - csókol nyakamba, mire kiráz a hideg.
- Taekwoon-ah! - fejemet vállára hajtom, így látom megigéző tekintetét.
- Még ne mondj semmit. - maga felé fordít és megcsókol. Nem ellenkezek, csak élvezem a pillanatot. Hajába túrok, mialatt ő hátra fele kezd el tolni. Pár másodpercen belül elvesztem az egyensúlyomat és rádőlök az ágyra, húzva magam után őt is. Leszedjük egymásról a felesleges ruhadarabokat és még egy pár édes csókkal kényeztetjük a másik ajkát. Nehezen akarok elválni tőle, de amikor már keze olyan helyre téved, akaratlanul is sóhajok törnek elő belőlem. Eljátszadozik velem, amit én élvezve hagyok. Nem siet el semmit, úgy csinál, mint aki pillanatra pontosan kiszámolta volna hogy mi után minek kell következnie. Sokszor lépem át a gyönyör határait, egy pillanatig sem hagyja, hogy lenyugodjak. Az utolsó menetnél járva már magamban érzem őt, ami hihetetlenül varázslatos érzés. Fölém támaszkodva, olykor leheli, nyögi nevemet, ami engem még jobban felizgat. Eszméletlen jól csinálja, szinte már csillagokat látok. Arcát lehúzom magamhoz, s vér vörös hajába túrva mohón támadom be húsos ajkait, mire ő ugyan olyan vadul csókol vissza. Nyelveink nem szakadnak el szinte egybe forrnak, testünk, lelkünk eggyé válik. Ebben a pillanatban járja át testemet a gyönyör hulláma, mire megborzongok. Nyögésemet tompítja a csók, ám még így is elég hangosra sikeredik. Szerelmem engem követve elélvez egy kéjes nyögéssel, ami miatt felsóhajtok abban a pillanatban, mikor ő megszólal. Lihegve ereszkedik testemre, majd fejét vállamhoz hatja és kifújja magát. Izzadságtól nedves hátát csak nagyon nehezen tudom simogatni, de ez akkor sem akadályoz meg engem. Némán fekszik rajtam, én némán fekszem alatta. Egy szó sem kell hozzá, hogy kifejezzem az érzéseimet. Ő tudja, és csak ez számít...

I'm sorry [ElVin] (+18) - Part 2.

Eli pov

Teltek a napok, a hetek és a hónapok. Végül eltelt egy év, majd két év. Hozzászoktam, hogy egyedül vagyok. Minden egyes dolgot, ami rá emlékeztetett, megtartottam. Bármennyire is fájt, bármennyire is nem tudtam elfogadni a tényt, hogy nincs többé mi, az emlékeket nem tudtam eltaszítani magamtól. Bennem éltek. A képeket, amik eddig a polcomon porosodtak, letisztítottam és a lakás minden egyes pontjára raktam egyet. Egy kép Kevinről, egy kép rólunk, majd még egy Kevinről. Akárhányszor ránéztem ezekre a képekre, a szívem fájdalmasan kezdett el dobogni a mellkasomban. Piszkosul hiányzott mindene. Az egész ember, a csókjai, az ölelése, a tudat, hogy itt van velem és szeret. Persze hiú ábrándokba nem akartam terelni magamat, mert tudtam, hogy vissza már úgy sem jön hozzám. És ez fájt a legjobban. A tudat, hogy már nem lesz soha az enyém. Mindegy, hogy mennyi idő telik el, nem tudom elfelejteni. Ha kell, életem végéig egyedül maradok, mert rajta kívül nekem senki más nem kell és nem is fog kelleni. Talán beteges? Lehetséges, de nem érdekel. Soha nem szerettem még ennyire bárkit is. Ez már olyan szinten szerelem volt, amit iránta tápláltam, hogy elmondani nem is tudtam volna. Egy megmagyarázhatatlan szerelem... vagy is inkább plátói szerelem, mert ő már nem szeretett.

Ma is rengeteg munkám volt, így örültem, ha egy kevés szabadidőt is szakíthattam magamra. A cég, ahol dolgoztam most nagyon fellendült, persze ez nem baj, mert több a fizetés, csak túlhajszoltak minket. Volt, hogy bent kellett maradnom akár hajnali kettőig is, holott már reggel hatkor kezdődött a munkám. Nehéz volt ez az év, de valahogy még is túl éltem. Karácsony volt. Pontosabban karácsony még csak pár nap múlva lesz. Sikerült rávennem magam olyanra, amire soha az életbe nem gondoltam volna: a közös képeket Kevinnel, és a róla készült képeket, fájó szívvel, de ez dobozba raktam. Ezt a dobozt, pedig a kandallóba dobtam. Lehunytam a szememet és a könnyeim eleredtek. A tűz hatalmas lángokkal perzselte szét a kis dobozkát. Felejtenem kellett. Ez így nem volt állapot. Ő boldog, én szenvedek. Elfelejtem és végre én is boldog leszek. Ha kell, akár egy nővel is, de boldog akarok végre lenni. Két év szenvedés bőven elég volt miatta. Uram isten, miket beszélek? Még mindig szeretem. A képek elégetésével sem mentem sokra. A fejemből a gyönyörű arcát, a kecses, vékony, hófehér testét és minden egyes szép, kedves szót, amit mondott nekem  nem tudtam elhessegetni. Olyan szinten megmaradt bennem, hogy egyszerű képek elégetésével nem mentem sokra. Akkor most mit kéne tennem? Legyek öngyilkos, hogy végre elfelejtsek mindent? Vajon sikerülne? Nem tudom. Mindenesetre féltem a haláltól, de Kevinért bármit megtettem volna. Kevin kérlek.. gyere vissza...

Eltelt a maradék idő is. Most már tényleg karácsony volt. Az eddigi legszomorúbb karácsony. Nem mentem el a szüleimhez, majd holnap vagy holnap után. Nem bírtam otthon maradni, így hát felöltöztem jó meleg ruhába és elmentem sétálni. Délután hat óra körül lehetett és még voltak is az utcán. Szerencsétlenségemre szerelmes párok hadával találtam szembe magamat. Kéz a kézben, egy egy apró csókot lopva a másiktól. Kész lelki terror volt ezeket látni. A hó nagy pelyhekben esett. Szélcsend volt. Olyan pont kellemes ahhoz, hogy sétáljak egy jót és hogy én fájdítsam a szívemet. Tekintetemet lesütöttem és az utat nézve értem el a közeli parkba. Kihalt volt. Teljesen tükrözte a belsőmet. Már nem is tudom, hogy mennyi időt töltöttem ott a parkban egyedül. Lehetett talán egy-két óra. Pont mikor hazafelé indultam a szél erősen elkezdett fújni, az arcomat nagyon csípte. Siettem, nem akartam halálra fagyni. A gyors lépteknek köszönhetően elég hamar haza is értem. Fellélegezve mentem fel a lépcsőház lépcsőin. A sapkámat levettem a fejemről, a kabátnak a cipzárját lehúztam. Egy hatalmasat sóhajtottam. Akkor most itthon mit fogok csinálni? A bejárati ajtó elé értem, kinyitottam és bementem. Egyből becsuktam és kulcsra zártam. Levettem magamról a bundás kabátot, a sálat, a kesztyűt és végül a vastag cipőmet. Felüdülés volt haza jönni a jó meleg lakásba. Főztem magam teát. Igazán jól esett ilyen hidegbe. Aprót kortyolgatva a bögréből mentem a nappaliba és elhelyezkedtem a kanapén. Pont, mikor megtaláltam a legkényelmesebb pozíciót, csöngettek. Morogtam egy keveset az orrom alatt. Ki lehet az ilyenkor, karácsony estéjén? Fújtatva álltam föl és a bejáratihoz csoszogtam. Kikulcsoltam az ajtót és unottan nyitottam ki azt. Amint kinyílt a bejárati, a szemeim hatalmasra tágultak, a levegő vételem kihagyott, a szívem eszeveszett tempóba elkezdett zakatolni. Kivert a víz, megszédültem. Komolyan őt látom, vagy csak képzelődök? Ez egy álom? Úristen, most komolyan csak álmodok? Mikor meglátta értetlen fejemet, elmosolyodott. Könnyek szöktek a szemembe ugyan úgy, ahogy neki is. Nem tudtam felfogni.
- Ke...vin.. - suttogtam, ahogy bámultam csodaszép arcát. Ahogy kimondtam a nevét, keserves zokogásba kezdett és a karjaimba omlott. Nem tudtam elhinni. Akaratlanul is átöleltem és erősen magamhoz szorítottam. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, úgy cselekedtem, ahogy a szívem diktálta. A könnyek patakként szántották végig az arcomat, végül Kevin kabátján kötöttek ki. Két év után, újra magamhoz ölelhettem azt, akit a legjobban szerettem...

Kevin pov

Az életem teljesen megváltozott azon a napon, amikor elmentem Elitól. Hogy jobb lett-e? Hát én ezt meséltem be magamnak, holott tisztába voltam azzal, hogy ez nem így van. Elial voltam teljese egész. Ő kiegészített engem, én kiegészítettem őt. Egy hirtelen fellángolás miatt, pedig elhagytam. Magamra sem ismertem, mikor azon a fájdalmas napon hazamentem és összepakoltam, majd eltűntem onnan. Egy semmilyen szerelem miatt vetettem véget az igazi szerelemnek. Eszméletlenül bántam és nagyon fájt. Tudtam, hogy én vagyok a hibás, nem kellett volna ezt tennem. Az új 'szerelem' alig tartott pár hónapig, végül vége lett. Elkeseredésembe anyához mentem vissza. Ő azt tanácsolta nekem, hogy látogassam meg Elit és mondjak el neki mindent, biztos megérti. Én nyuszi voltam, nem tettem. Egyáltalán nem próbáltam nem rá gondolni, hiszen állandóan a fejemben volt az a tökéletes arca, a védelmező ölelése, egy szóval tényleg minden. Nem tudtam elhinni, hogy képes voltam ott hagyni. Tudtam, hogy teljes szívéből szeret és én is teljes szívemből szerettem, de még is ezt tettem. Gondoltam arra is, hogy leugrok a hídról, vagy olyat teszek, amit végképp nem kellene. Nővérem végig mellettem volt és segített átvészelni ezt a két évet. Nehezen, de túl éltem. Egy párszor láttam Elit az utcán, amint egyedül ment valahova. Sokszor volt az, hogy követtem és figyeltem, ám ő nem vett észre. Mindig azt terveztem, hogy utána megyek, megragadom a karját és a szemébe mondom, hogy: Szeretlek! Ez végül nem történt meg. Nem mertem, féltem a reakciójától. Féltem, hogy eltaszít magától és a képembe mondja, hogy soha többet nem kellek neki. Borzalmas volt, hogy aki miatt a szívem hevesen vert, azt csak messziről figyelhettem. Fájt, de egy ideig ez is elég volt. Egyik nap ezt már nagyon megelégeltem.
- Anyu, elmegyek hozzá. - mentem be a konyhába, amint épp a kabátomat vettem magamra. Felém fordult, de azért a tűzhelyen fortyogó ünnepi vacsorára is rá-rá sandított.
- Kevinem, karácsony van. Pont ilyenkor akarsz hozzá menni? - kérdezte kedvesen. Hevesen bólogattam. Megcsóválta a fejét.
- Értsd meg, hogy nagyon szeretem. Más fél évet elpazaroltam. Most már itt az ideje, hogy megtegyem azt a  bizonyos lépést. Ha nem jönnék haza...
- Tudom kisfiam. - mosolygott egy hatalmasat. Zavaromba odamentem hozzá és megöleltem. Mindig megértett és ezt tiszteltem benne.
- Szoríts értem! - engedtem el, majd az előszobába siettem, hogy felvegyem a cipőmet és a többi meleg cuccot.
- Ha szeret, visszafogad. - hallottam hangját egyre közelebbről. Felegyenesedtem, ott állt mellettem.
- Reménykedem, hogy annyira szeret még, mint én őt. - egy reményteli mosoly ült ki arcomra. Megsimogatta a buksimat és egy biztató öleléssel engedett el otthonról. Kérlek Istenem, csak jöjjön össze! Ma viszonylag jó idő volt kint. Nem siettem, inkább egyre csak lassítottam. Féltem. Nem, nem Elitól féltem, hanem a válaszától tartottam. Mit fog szólni, ha meglátogatom? Vajon visszafogad? És a legfőbb kérdés: Még mindig szeret? Nem tudom. Nagyon remélem, hogy még mindig szeret és megvárt. Bár tudtam, hogy ezt a hibát, amit elkövettem nehéz nem figyelembe venni, de az a múlt. A sötét múlt, ami megtörtént és már nem tudok rajta változtatni. A jövőmet vele képzeltem el. Csak is kizárólag vele. Nincsen más személy az életemben, csak is ő, akit tiszta szívemből szeretek. A bűneimet megbántam és szenvedtem is miattuk eleget és gondolom ő is szenvedett az én hülyeségem miatt. Most viszont meg kell neki mondanom, hogy mit érzek, mit gondolok és mit akarok.

Tudtam, hogy úgy tíz perc és ott vagyok. A szél addigra hihetetlenül elkezdett fújni, nagy vihar lett. Alig bírtam megtartani magamat. Szemeimet összehúztam, a sapkát jobban a fejemre nyomtam. Nem fog ki rajtam egy kicsi szélvihar... gondoltam én, ameddig nem fújta a havat az arcomba. Még gyorsabb tempót vettem föl, így a tíz perces utamat alig pár percre csökkentettem. Elértem ahhoz a bizonyos lépcsőházhoz. Szerencsémre nem kellett csöngetnem, az ajtó nyitva volt. Áldom azt az ember, amelyik így megtámasztotta. Fellélegezve mentem be a meleg lépcsőházba. Utamat egyből ahhoz a bizonyos lakáshoz vettem. Szívem már a torkomba dobogott, a pulzusom az eget verte. A bőröm nagyon égett, levert a víz. Annyira izgultam, hogy már remegtem. Ennyire még sosem vártam, hogy végre találkozzak vele, de most, két év után végre újra láthatom gyönyörű arcát. Az ajtóhoz érve, már remegtem mint a kocsonya. Csodálkoztam, hogy nem estem össze egyből ott a helyszínen. Kezemet emeltem a csengőhöz, de visszahúztam. Vagy negyed órán keresztül ezt csináltam. Nem mertem. Végül egy hatalmas sóhaj után összeszorítottam a szemeimet és megnyomtam a csengőt. A torkomba gombóc nőtt, a szemem benedvesedett. Tudtam, hogy most szembe kell vele állnom és meg kell neki mondanom, hogy szeretem. Vártam és vártam. Pár másodpercen belük nyílt az ajtó és egykori kedvesem unott arcával találtam szembe magamat... ameddig rám nem emelte tekintetét. Hatalmas szemeit rám meresztette, látszott rajta, hogy nem akart hinni a szemének, ugyan úgy, ahogy én sem. Piszok helyes arca semmit nem változott, ugyan olyan tökéletes volt, mint két évvel ezelőtt. Elmosolyodtam meglepett arckifejezését látva. Bekönnyezett ő is és én is.
- Ke...vin.. - lehelte a nevemet, miközben arcom minden egyes szegletét alaposan szemügyre vette. Teljesen zavarba hozott. Ahogy kimondta a nevemet, eszméletlenül elkezdtem sírni és a karjaiban kötöttem ki. Ha akkor, abban a pillanatban nem tart meg, tuti, hogy elájultam volna. Erősen szorítottam magamhoz, nem akartam elengedni. Ő is ölelt a lehető legszorosabban. Megremegtem ismét. Nem is tudom, hogy utoljára mikor éreztem ilyet, hogy valaki ilyen nagy hatással legyen rám.
- Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! - mormogtam a nyakába szipogva. Végre! Ismét mondhatom ezt a csodaszép szót... neki. Egyik kezét fejemre simította és hajamat simogatta. Szemeimet lehunytam és tovább sírtam. A boldogság, amit akkor éreztem felbecsülhetetlen volt. Behúzott az ajtón, megfordultunk és becsukta a lábával. Szorosan kapaszkodtam a pulcsijába. Édes illata megcsapta orromat. Azt hittem, menten szétolvadok tőle. Imádtam az illatát, a haját, az arcát, a kedvességét, a törődését és magát a tudatot, hogy létezik.
- Kevin.. - ölelt még szorosabban magához, ami amúgy már lehetetlenség volt. Teljesen hozzásimultam. Nem akartam kibújni öleléséből.  - Hiányoztál. - susogta fülembe, mire megremegtem és kirázott a hideg. Egy elégedett sóhaj hagyta el a számat. Ez hiányzott nekem. Az az érintés, amitől már teljesen a padlón vagyok. Az a fajta törődés, amiben semmilyen más ember nem részesült, csak is kizárólag én.
- Eli én annyira sajnálom! - engedtem el és komolyan a szemébe néztem, ami még mindig könnyben úszott. Megragadta arcomat és odahúzta magához. Elpirultam, zavarba jöttem.
- Még egy ilyet mersz csinálni, neked véged. - suttogta ajkaimba, miközben szemeimbe fúrta komoly tekintetét. Nyeltem egy nagyot és bólintottam egyet. Lehunytam a szemeimet és rá pár másodpercre Eli édes ajkait éreztem az enyémeken, majd nyelvével erőszakosan furakodott át a számba. Újra bekönnyeztem, de visszacsókoltam ugyan olyan szenvedéllyel. Csók tudása ugyan olyan tökéletes volt, mint régen. Ugyan olyan szenvedélyes és ugyan olyan vágyakozó. Mézédes ajkai teljesen elvarázsoltak. Úgy éreztem, végre ön magam vagyok mellette... bizony, nem egyedül, mellette. Kezeivel elengedte arcomat, míg én hajába túrtam. Karomat megragadva lökte magam mellé, hogy a kabátomat le tudja rólam hámozni. A csókot nem szakítottuk meg, élveztük egymás finom ajkát. A kabátot végül én cibáltam le magamról, a cipőből is sikerült kibújnom. A sapkámat ő dobta el, amint lehúzta a fejemről, hogy bele tudjon túrni a hajamba. Megremegtem teljesen. A szenvedélyes csók-, és nyelvcsatánkat én szakítottam meg, levegőhiány miatt.
- Ez olyan...
- Hihetetlen volt... - fejezte be helyettem. Helyeslően bólogattam, egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Annyira szeretlek Eli... - néztem komolyan a szemébe. Tekintetében a vágyat véltem felfedezni. Én is már nagyon vágytam rá. Akartam. Ismét, újra, mindig.
- Nagyon szeretlek Kevin! És tudd, hogy egész végig rád vártam, hogy visszajössz hozzám. - egy apró mosoly bújt meg szája sarkában, mire alsó ajkamba haraptam.
- Tudtam, hogy még mindig szeretsz. - öleltem szorosan magamhoz, visszaölelt.
- Szeretlek, imádlak... - suttogta fülembe, majd beleharapott a fülcimpámba. Felsóhajtottam. A gyenge pontjaimat még mindig tudja. Eszméletlen ez az ember. Kezeit lecsúsztatta a fenekemre és belemarkolt. Belesóhajtottam a nyakába és nyomtam puha bőrére egy apró csókot, ami láthatóan nagyon tetszett neki. Teljesen odahúzott magához, én az egyik lábamat derekához emeltem, míg ő fenekemről combomra csúsztatta a kezét és felkapott a derekára. Szorosan kulcsoltam át körülötte a lábamat. Addig amíg becipelt a szobába, nyakát hintettem be sok sok csókkal, ezzel kisebb-nagyobb sóhajokat kicsalva belőle. Mikor az ágyhoz értünk, lerakott és finoman elfektetett. Rám mászott, majd úgy csókolt meg ismét. A nadrágomat leszedte rólam, ugyan úgy ahogy a pulcsit is és a fölsőt is. Csípőmre ült, miután elvált tőlem. Nem volt nehéz, nem nyomott össze. Alsó ajkamba kapva lestem, ahogy lehúzza magáról a fölsőjét és kigombolja a nadrágját. Ennek a kis mutatványának az eredményét, már ő is szemmel láthatta. Lemászott rólam, kibújt a nadrágjából és a bokszerjából is. Ami akkor a szemem elé tárult, nem akartam elhinni. Már olyan régen láttam. Tudtam mindig is, hogy Eli nem hisztizhet a méretei miatt, de így évek után ismét látni neki, hát mit te mondjak nagyon is meglepett. Alsó ajkamat már-már véresre harapdáltam, a szívem a torkomba dobogott, az arcom vörös volt a pír miatt. Visszamászott rám és újra ajkaimat vette célba. Imádtam minden egyes csókját, minden egyes érintését. Vad volt, ám még is gyengéd. Ez a kettő kombinációja a legjobb volt számomra. Az alsónadrágomtól is megszabadított. Kezével végigsimított az egész testemen, majd mikor férfiasságomhoz ért, ujjait köré kulcsolta és lassú csuklómozdulatokkal elégítette ki a vágyaimat. Egy nagyot nyögtem a csókunkba, mire elmosolyodott. Szemmel láthatóan nagyon is élvezte azt, amit csinált. Kezeimmel nyakát öleltem át, így szorosan magamnál tartottam. Nyögéseimtől az egész szoba zengett. Annyira profi volt és annyira ügyesen csinálta. Ahh, imádtam.
- Kívánlak. - suttogta ajkaimba, ahogy egy másodpere elvált tőlem.
- Eli ne kínozz, csak tégy magadévá! - néztem vágyakozva a szemeibe. Egy hatalmas vigyor kerekedett arcára. Felegyenesedett, lábaimat szét tárta és egyből lassan belém nyomta magát. Tényleg iszonyat lassan tette, csak azért, hogy nekem ne fájjon. Jó, persze azért egy minimális szinten fájt, hiszen hatalmas férfiassága teljesen szét feszített. Mikor már egész hossza bennem volt, úgy maradt egy kicsit, hogy szokjam. Két évig nélkülöznöm kellett, nem csoda, hogy annyira furcsa volt, mikor belém hatolt.
- Fájt? - kérdezte aggódva. Megráztam a fejemet, jelezve, hogy nem. - Csak sikíts ha fáj és egyből abbahagyom. - mosolyodott el gyengéden, mire bólintottam. Finoman kezdett el bennem mozogni. Nagyon óvatos volt, figyelt mindenre. Rám dőlt, kezeivel fejem mellett tartotta magát. Eleinte furcsa érzés volt, hiszen már régen nem volt ilyenben élményem. Mikor már ellazultam, szemeimet lehunytam és élveztem mind azt, amit tett velem. A sóhajtozásaimat apróbb nyögések, később eszméletlen hangos sikítások váltották fel. Olyan szinten váltotta ki belőlem ezeket, hogy én magam sem tudtam elhinni.
- Eliii! - nyögtem nevét, ahogy belekapaszkodtam erősen a nyakába. Fejét vállamhoz tette és végig csókolta, egészen addig, amíg a nyakamhoz nem ért. Belém harapott finoman és elkezdte szívni a nyakamat. Ez volt az utolsó csepp a képzeletbeli poharamban. Eli nevét már nem is tudom.. nyögtem, sikítottam, kiáltottam.. a lényeg, hogy szerintem még a szomszédos házak is meghallották, azt a hihetetlen hangos felkiáltást. A kielégülés hurrikánként söpört végig testemen, még bele is remegtem. Nyögdécselve kapaszkodtam immár Eli hátába, míg ő is el nem élvezett. Forró nedve teljesen kitöltött, szemeimet lehunytam és megnyaltam alsó ajkamat. Hirtelen így elképzeltem, ahogy a számba élvez bele, úgy, mint mikor leges legelőször csináltuk. Ismét megremegtem alatta. Egész testével rám nehezedett. A levegőt kapkodta, szóhoz sem jutott, úgy ahogy én sem. Nem tudtam felfogni, hogy ez mind velem történik meg.
- Nálad jobbat nem is kívánhattam volna karácsonyra. - lemászott rólam egy hatalmas mosollyal az arcán, felült, a hátát a falnak támasztotta. Én is felültem, csak annyi különbséggel, hogy a takarót odahúztam a legbecsesebb testrészemhez. Nem mertem rá nézni, mert tudtam, hogy ha odapillantok, akkor csak is kizárólag a még mindig merev férfiasságára tudnék koncentrálni és arra, hogy mennyire akarom őt még mindig. Zavartan fordítottam el a fejemet oldalra. Nyeltem egy nagyot. Eli kérlek takard el, mert mindjárt rád mászok... Szerintem vette a lapot, mert a takaró egy kevés részével eltakarta magát. Fellélegezve néztem rá. Azt az elégedett vigyort soha sem fogom elfelejteni. Pirulva kaptam alsó ajkamba.
- Szeretnéd még? - kérdezte aljasul. Kezemet a szívemre tettem és szemeimet becsuktam. Szóval Eli Kim egy újabb észveszejtő "csesszük-szét-az-ágyat" projectbe invitál bele. Hát hogy a fenébe mondanék neki nemet?!
- Ide gyere Eli, különben én megyek. - nyitottam ki a szememet. Meglepett tekintetén egyből nevetnem kellett. - Na gyere. - kacéran néztem rá, ahogy megnyaltam az alsó ajkamat.
- Fúúúúú Kevin... - vigyorogva mászott rám és vadul megcsókolt. Hajába túrtam és alsó ajkába beleharaptam. Akartam őt, mindennél jobban. Ennyi nem volt elég. Két évig ezt nem érezhettem. Hát akkor most pótolni kell. Kiszedte a köztünk lévő takarót, majd magára terítette és szó szerint nekem esett...

Az idei karácsonyt nem pont így terveztem. Azt hittem, megint majd a családdal leszek szent este, ahogy épp az ünnepi vacsorát esszük, megajándékozzuk egymást és elmondjuk a másiknak, hogy mennyire sokat jelent számunkra. Őszintén be kell valljam, életem legjobb döntése volt, hogy az nap elhatároztam, hogy ellátogatok Elihoz. Ha akkor nem tettem volna meg, akkor még a mai napig is anyát és a nővéremet boldogítottam volna otthon, aminek - valljuk be - nem igazán örültek volna. Elinak én voltam a karácsonyi ajándék, nekem pedig ő. Életem legeslegszebb és legfelejthetetlenebb karácsonya azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szerettem. Kellett nekem ennél több? A válasz egyértelmű: nem. Köszönöm Eli, hogy vagy nekem és hogy szerethetlek életem végéig. Ígérem, hogy ilyen baromságot sosem fogok elkövetni. Ha még is, kérlek dobj ki az ablakon. Szeretlek.

I'm sorry [ElVin]

- Eli gyere ide! - kiabálta el magát mérgesen a fiatalabb a lakásban. A galamb fújtatva trappolt Kevinhez, majd elé állt és szúrós tekintettel ránézett.
- Mi van? - kérdezte otrombán, majd elnézett Kevin feje mellett. A pösze sóhajtott.
- Miért csinálod ezt? Hm? - hangja megremegett, a sírás kerülgette. Eli dühösen sóhajtott.
- Te miért csinálod?! Akit szeretek, azt nem hagyom egyedül mindennap! Akit szeretek, azzal foglalkozok! Akit szeretek, azzal mindig kedves vagyok! És akit szeretek, arra mindig próbálok időt szakítani! Erre te, mit csinálsz? Magasról szarsz a fejemre. Belegondoltál már az én helyzetembe? Nem hinném. A lényeg, hogy neked jó legyen, a többi már nem fontos, igaz? - nézett mélyen Kevin szemeibe. A szöszke tudta, hogy Elinak igaza van... sajnos nagyon is igaza van. Sóhajtott egyet, majd szemei előtt egy vékony könnyfátyol jelent meg. Nem akart szerelme előtt sírni, de a felhalmozódott érzéseket nem tudta máshogy kiadni. Az első könnycseppet követte a következő, majd mint egy patak, úgy folytak végig Kevin arcán.
- Úgy van, ez a legegyszerűbb. Elkezdesz sírni, én hülye megsajnállak és elnézem minden hibádat. - dörgölte Kevin orra alá a következő tényt, ami szíven ütötte a pöszét, de erről is tudta, hogy igaz. Elinak minden egyes szava igaz volt. Kevin mostanában nagyon hanyagolta őt. Nem járt haza időben, ha volt is szabadideje, azt nem Elial töltötte, hanem elment otthonról, és úgy általában elég bunkó hangnembe beszélt vele.
- Eli én sajnálom... - nézett rá piros szemekkel, sírva. A galamb arca továbbra is rezzenéstelen maradt, nem nézett Kevinre. Tudta, hogy ha most rá néz, akkor ez a komolysága megtörik és szorosan magához fogja barátját, hogy neki jó legyen. És megint Kevinnek legyen jó és ne magának.Szemeit lehunyva hátat fordított a síró fiúnak, majd nagy nehezen bement a szobájukba és lefeküdt az ágyra. A szíve sajgott, rettenetesen sajgott. Tudta jól, hogy kapcsolatuk már megromlott, nem olyan mint régen. Kevin nem úgy néz rá, mint azelőtt, nem úgy öleli meg és nem is olyan nagy szerelemmel csókolja meg. Inkább csak olyan kényszerből, hogy őt ne törje össze. Sóhajtva fordult a másik felére, majd szemeit behunyva próbált elaludni.
Kint a nappaliban Kevin nem mozdult. Maga elé bámulva állt. Szíve fájdalmasakat dobogott, hiszen tudta, hogy eljött az, amit soha nem akart: kiszeretett Eliból. Pedig ő nem akarta. Egyáltalán nem akarta ezt. Azt hitte, hogy Elinál jobban senkit nem szerethet. Tévedett. A sírás ismét eluralkodott rajta, majd zokogva a kanapéra rogyott. Majdnem egész éjjel sírt, míg Eli nyugtalanul aludt a közös ágyukban. Reggel az idősebb kelt hamarabb, egy eszméletlen fejfájás kíséretében. Megdörzsölte a szemeit, majd kikelt az ágyból. Egy pillantást vetett a nappalira, ám megijedt, mikor senkit nem talált ott. Kevin eltűnt, elment. Felsóhajtott. Minek is aggódik miatta? Az a fiú csak elrontotta az életét. Mit is beszélek? Kevin vitt színt ebbe az unalmas életembe. Ha ő nem lenne, még mindig nem tudnék úgy szeretni, hogy bármit feláldoznék a szerelmemért. Szomorúan sétált be a konyhába, majd főzött magának kávét, hogy felébredjen. Fél kómásan, az asztalnál ülve merengett a saját gondolataiba. Kevin miért ilyen? Mi történt vele? Mit rontottunk el? Sóhajtott, kérdéseire a válaszokat még mindig nem tudta. Hirtelen felfigyelt a bejárati ajtó nyitódására, majd csukódására. Egyből felpattant a székről, majd ment be a hálóba. Kevin visszajött! Semmi baja és... és elővette a bőröndjét.. majd.. majd elkezdett kipakolni a szekrényből.
- Kevin mit jelentsen ez? - kezdett aggódni a galamb, majd gyorsan odament hozzá. A pösze nem válaszolt, nem nézett Elira, csak pakolta a cuccait. Az idősebb egyre idegesebb lett, és egyre jobban bepánikolt. Tudta jól, hogy most mi fog következni, ám nem akarta beismerni magának. Ne! Ne! Neeeeeeeee!
- Kevin kérlek, az istenért válaszolj már! - ragadta meg vékony karját. Szívszorító tekintettel Elira nézett, majd tekintetét lesütötte és az utolsó ruhadarabokat pakolta be. Eli elengedte a karját. Üres tekintettel nézett barátjára, amint összehúzza a bőröndjét, és kisétál a hálóból. Követte őt. Kevin megállt a bejárati előtt.
- Eli én sajnálom. - sütötte le tekintetét. - Nem te vagy a hibás, nehogy azt gondold. Én rontottam el. Te jobbat érdemelsz nálam, olyat, aki tényleg megbecsül és nem hanyagol el. Akinek te jelentesz mindent és akivel boldog tudsz lenni. - hangja egyre jobban vált sírossá. Eli is alig tudta magát türtőztetni. Torka égett, szíve hevesen dobogott.
- Kevin...
- Kérlek ne.. Ne mondj semmit. Ezzel csak még jobban megnehezíted, hogy kimenjek ezen az ajtón. Én tényleg sajnálom. Azt hittem, hogy senkit nem fogok nálad jobban szeretni, azt hittem, hogy ez a szerelem, ami köztünk van örökké tart. - sóhajtott egy fájdalmasat.
- Kérhetek utoljára valamit? - kérdezte Eli bátortalanul, majd egy lépést közelebb lépett a pöszéhez.
- Bármit. - mosolyodott el lágyan.
- Adj egy csókot. Egy utolsó csókot. Csak utoljára hagy érezzem, hogy mennyire szerettél. Nem túl nagy kérés? - nézett félve Kevinre, aki egy mosoly kíséretében elengedte bőröndjének fülét, odament Elihoz, majd úgy megcsókolta, mint még soha. Egy hosszú, fájdalmas csók volt. Eli teljesen magához ölelte. Ha ez az utolsó ilyen alkalom, akkor minden egyes részét ki kell élvezni, amíg még lehet, amíg Kevin nem húzódik el. A pösze is mohón falta Eli ajkait és egy pillanatra úgy tűnt, nem akar elszakadni tőle. Eli arcán végig folyt egy könnycsepp, majd még egy és még egy. Szíve fájt, sajgott, úgy érezte, mintha már nem is élne. Pár, hosszú perc után elváltak egymástól, majd mindketten kinyitották a szemüket. Kevin egy erőtlen mosoly kíséretében végig simított Eli arcán.
- Tudd, hogy te voltál az első, igazi szerelmem és nálad jobban soha senkit nem fogok tudni szeretni. - gyűltek könnyek a szemébe mondandója közbe. Eli visszatartotta könnyeit, alsó ajkát lebiggyesztette és úgy nézte a pösze gyönyörű arcát. - Szeretlek Eli.. Nagyon szeretlek.. de.. sajnálom.. - sütötte tekintetét, majd elvált a galambtól. Eli még egyszer utoljára rászorított Kevin kezére, majd elengedte. Ha valakit szeretsz, engedd el. Ő megtette. Elengedte élete értelmét, hogy új és jobb életet kezdjen valaki mással. Valaki olyannal, akit tiszta szívéből szeret...

Forbidden. Or not? [ElVin] (+18)

Csak némán feküdtem hátamon és a hófehér falat vizslattam. A két ággyal arrébb fekvő Kevin szuszogása teljes békét teremtett bennem. Szemeimet lehunytam, próbáltam elaludni, de nem ment. Nem tudtam. A többiek elmentek várost nézni és ki tudja mikor jönnek haza. Kevin már vagy négy órája aludt és Soohyunék vagy két órája mehettek el. Győzködtek, hogy menjek velük, ám én nemet mondtam. Kevint nem volt szívem egyedül hagyni. Ismertem milyen volt. Ha nem talál, bepánikol és kijön rajta ez a betegsége. Ezt végképp el akartam kerülni, nehogy történjen vele valami probléma.
Lehet, hogy nem én vagyok a leader, de aggódtam értük. Öten egy idegen városban bóklászva este, nem túl bizalom gerjesztő. Meg lehet, hogy négy férfi és egy gyerek tud vigyázni magára, de az aggódás akkor is bennem volt.
Sóhajtva helyeztem kezeimet tarkóm alá, majd oldalra pillantottam. Kevin békésen aludt, nem mozdult. Teste mindegy egyes levegővételnél megemelkedett, majd mikor kieresztette magából az elhasznált levegőt, elernyedt. Ajkai résnyire elnyíltak, pillái nem rebbentek meg. Arca még így is gyönyörű volt számomra.
Hirtelen szemöldökét összeráncolta és levegővétele felgyorsult. Az eddigi harmónia, ami a szobában uralkodott felborult. Torkából felszabadult sikítástól libabőrös lettem. Szemei benedvesedtek, majd egy két könnycsepp legördült arcán. Azzal a lendülettel felültem és a vergődő kis pöszéhez igyekeztem. Odaállva ágya mellé megragadtam a vállát, majd egy kicsit megrázva ébresztettem fel. Amint felnyitódott szemhéja, megpillantott engem, mire szemei könnybe lábadtak és keserves sírásban tört ki. Egyből lehuppantam az ágya szélére, hozzám bújt. A lehető legszorosabban hozzám bújt. Erősen fogtam magamhoz törékeny, vékony testét.
- Sss... - csitítani próbáltam, ám ezzel csak azt értem el, hogy még jobban zokogjon. Megijedtem. Valószínű, valami rosszat álmodhatott. Lassan simogattam hátát, míg ő görcsösen kapaszkodott belém. Könnyei teljesen eláztatták a fölsőmet, de úgy konkrétan nem foglalkoztam vele. Némán ültem mellette, míg ő a sírást vissza nem fojtva bőgött, rémült hangja visszaverődött a falakról.
Egy rövid idő elteltével egy kicsit lenyugodott, immár csak szipogott. Zsebemből előhúztam gyorsan egy zsepit, amivel óvatosan letöröltem arcáról a könnycseppeket, majd orrát már magától is kifújta. Egy köszönettel teli tekintettel nézett fel rám.
- Annyira rosszat álmodtam. - suttogta, mire nekem még a szívem is belesajdult.
Azzal a keservességgel az arcán, teljesen megbabonázott. Úgy éreztem magam, mintha az ő kis befolyása alá kerültem volna. Ha elszomorodik, akkor én is elszomorodok, ha jó kedve lesz, én is mindjárt jobban érzem magam.
Felsóhajtottam, majd lassan befeküdtem mellé. Fejét mellkasomra döntötte, kezét arca mellé csúsztatta. Könnyeit még mindig éreztem, mivel a puha textílián átszivárogva bőrömnél kötöttek ki.
- Mit álmodtál? - kérdeztem halkan, nagyon kíváncsi hangnemben. Szaggatottan felsóhajtott, majd felnézett rám.
- Azt, hogy te is elhagysz engem, mint Xander és Kibum.... - az utolsó szavakat már-már remegő hangon suttogta, majd feljebb kúszott, így fejét nyakamba fúrva helyezkedett el úgy, hogy megtalálja a neki megfelelő pozíciót. Remegve felsóhajtottam. Végig futott gerincem ívén a borzongás, ahogy megéreztem forró leheletét nyakamra csapódni. Testem felforrt, minden egyes porcikám lángolt. Egy kicsit engedtem szorításomon, így már szabad utat kapott ahhoz, hogy elváljon tőlem akár pár centire is. Teljesen ráizgultam, teljesen feltüzelt. A belső vágyat próbáltam elfojtani magamban, ám ezzel csak annyit értem el, hogy elkezdtem remegni. Nagyszerű, mondhatom. Gyanítottam, hogy erekciómat ő is megérezte, így még közelebb bújt hozzám, akárcsak egy szeretetre éhes kiscica. Engedtem vágyamnak egy kicsi darabkájából és ismét magamhoz húztam. Légzése felgyorsult, ám most nem a rossz álmok miatt.
- Kevin.. - susogtam fülébe, majd nyomtam fülcimpájára egy gyengéd csókot, mire kirázta a hideg. Fejét felemelve puha ajkát lassan enyémre nyomta. Elszakadt a cérna, nyelvemmel erőszakosan törtem át szájába, magam alá fordítva nyomtam bele teljesen a pihe-puha matracba. Ajkai mohón tépték az enyémeket. Egymás ajkát ostromolva, kifulladásig csókoltuk a másik csókra éhes száját. Édes, puha, forró ajkai teljesen elvarázsoltak, egy másik dimenzióba repítettek. Lihegve váltam el tőle, egy halvány, vékony nyálcsíkot húzva ezáltal.
- Bármikor bejöhetnek a többiek. - lihegve adta tudtomra azt, amit már egy jó ideje észben tartottam.
- Kevin, ezt nem szabadna tennünk. - sütöttem le tekintetemet, mire oldalamon végig simított. Beleremegtem.
- Te is akarod, nem? - hangjában némi reményt véltem felfedezni.
- Akarom, de... - mondatom utolsó pár szavát belém fojtotta azzal, hogy mutatóujját szám elé tette. Szemeibe néztem, amik úgy csillogtak, mint a legfényesebb csillagok az égen. Ennek a szempárnak nem tudtam ellenállni, bármennyire is erőlködtem. A vágy győzött, az épelméjűségem felett, aminek részben örültem is meg nem is.
- Csak csináld, oké? - kérdezte némi bizonytalansággal, mire bólintottam. Igaza volt, kezdjük mindjárt a közepén, hiszen a többiek ki tudja mikor toppannak be a szálloda lakosztályába. Letéptem róla felsőjét, majd magamról is egy szempillantás alatt lehámoztam és eldobtam a ruhadarabokat. Jelenleg egyáltalán nem érdekelt, hogy hol landoltak, a lényeg, hogy megszabadultam tőlük. Felső testén végignyalva értem el nyakához, amit sok apró csókkal leptem el. Időközben kitapogattam az éjjeliszekrényen, hogy hol van a testápoló. Kevin minden egyes fürdés után bekente magát, így bőre kiszáradása miatt soha nem kellett aggódnia. Mivel síkosítót egyikünk sem hordott magánál, így mással nem igen tudtuk volna megoldani a dolgot.
Gyorsan kibújtattam nadrágjából, majd boxeréből is. Magamon is hasonló képpen tettem. A lényeg az volt, hogy semmilyen ruhanemű ne takarja testünket. Lassan visszatérdeltem felé, majd kezembe nyomva egy kevés testápolót tenyereimben összedörzsöltem, megemeltem csípőjét, majd egyik ujjamat lassan elkezdtem belé nyomni. Alig volt benne félig, felszisszent és arcára kiült a fájdalom. Ujjamat kihúztam belőle.
- Nem csinálom, ha nem bírod. - néztem rá aggódó tekintettel, mire elszánt arccal emelte felém fejét. Értettem a célzást, még több krémet nyomtam tenyerembe és ismét megpróbálkoztam az előző mutatvánnyal. Egy ujjam most könnyedén csúszott bele, majd mikor teste megszokta, másik két ujjam is követte a benne lévőt. Arcán már csak egy kicsiny fájdalmat véltem felfedezni, az élvezet immár nagyobb úr volt a szenvedésnél. Ezt onnan is ki tudtam következtetni, hogy nyöszörgését sóhajok váltották fel. Mikor úgy éreztem, hogy már teljesen megszokta, ujjaimat férfiasságomra váltottam le. Két kezemmel feje mellett megtámaszkodtam, majd úgy nyomtam belé magamat, hogy közben arcának minden egyes rezzenését figyeltem. Alig volt benne a hegye, felsikított. Szemeimet összeszorítottam, majd mikor karomba markolt felszisszentem. Gyors légzés technikát alkalmazva próbálta legyűrni a keletkezett fájdalmat, majd mikor izomgyűrűi összeszűkültek, én azt hittem menten elmegyek.
- Nem fáj, kibírom.. - nyugtatott, nem túl bizalomgerjesztő hangon. Annyira elszánt volt és eltökélt, hogy márpedig ő igenis akarja ezt az egészet, és azt szeretné, ha magamévá tenném. Egyik hang a fejembe azt súgta ne csináljam, míg a másik azt, hogy ha már Kevin is akarja, akkor bátran tegyem meg. Nehéz döntést kellett hoznom, röpke másodpercek alatt, végül elhatározásra jutva nyomtam magam belé teljesen. Egy hihetetlen nagyot felkiáltott, könnyei kibuggyantak szemeiből. Kezeit nyakam köré fonta és ott próbálta meg visszatartani a következő sikolyát.
Szemeimet összeszorítva kezdtem el csípőmet mozgatni. Éles hangja eleinte bántotta fülemet, körmeivel felszántotta a hátamat, mire felnyögtem. A fájdalom és az élvezet fele-fele arányban uralkodott testemen. Kevin visszadőlt az ágyra, és ismét karomba kapaszkodva sóhajtozott, majd nyögött nagyokat. Édes arcát figyelve, egypár lökés után már kezdett ellazulni, kezdte élvezni az egészet. Élvezetét selymes nyaka csókolgatásával fokoztam, és azzal, hogy az egyik kezemmel legbecsesebb testrésze köré kulcsoltam ujjaimat, majd laza csuklómozdulatokkal még inkább azon ügyködtem, hogy feljuttassam a csúcsra.
Combját megragadva emeltem föl, így jobban hozzáférve kerestem legérzékenyebb pontját. Kezemmel abba hagytam kényeztetését, majd teljes testsúlyommal ránehezedtem, így még inkább sikerült tövig benne lennem, mire felnyögött, teste ívben megfeszült, levegővétele kihagyott. Tehát sikeresen megtaláltam azt a bizonyos pontot. Az izzadságtól és nyáltól síkos testünk összesimult, mire alsó ajkamba kaptam, így a nyögéseimet is sikerült visszafojtanom. Kevin hangja a fülembe csengett, észveszejtő nyögései elvarázsoltak. Hihetetlen volt, hogy egy ilyen kis testből ennyi hang képes volt kitörni. Egy váratlan pillanatban a gyönyör hullámai végig söpörtek testemen, minek következtében ívben megfeszült a hátam, és arcomat Kevin nyakához rejtettem. A belőlem kiáramló forró nedű teljesen megtöltötte Kevint, mire izomgyűrűi újra összehúzódtak, így teljesen, szinte már kifacsarva belőlem az utolsó cseppet is. Az alattam fekvő fiút is végül elérte a gyönyör, minek jeléül közénk élvezett. Elernyedt testemmel ráfeküdtem kicsiny testére, kezeivel hátamba kapaszkodott.
- Ügyes vagy. - mondtam rekedtes hangon, mire izzadságtól nedves hajamba túrt, és egy forró puszit lehelt arcomra.
- Köszönöm ezt a felejthetetlen pillanatot. - lehelte e pár szót, ami egy erőtlen mosoly mellé társult.
- Szeretlek Kevin. - suttogtam ajkaiba, majd egy puha csókot leheltem szájára, miközben legördültem róla, ezáltal elhagytam forró testét. Szorosan hozzám fészkelődött, a takarót ami időközben leesett felszedte, majd betakart minket.
- Szeretlek Eli. És nem érdekel senkinek sem a véleménye erről az egészről. Ha kell tudja meg a fél Világ, hogy én téged szeretlek, téged kívánlak, téged akarlak. - álmodozó tekintettel meredt rám, mire elmosolyodtam és szívemet hihetetlen módon megdobogtatta.
Ott abban a pillanatban végérvényesen rájöttem: Soha, senki nem fog már nekem kelleni, csak is kizárólag Ő, az én drága Kevinem.